Ez a könyv, mely az 1998-as nagy sikerű magyar kiadás utánnyomása, nem a szakmabelieknek, hanem az érdeklődő, zeneélvező, laikus nagyközönségnek íródott. Nem a műelemzést, hanem a zeneszerzők egyéniségét állítja a középpontba. Szakkifejezést csak annyit használ, amennyi elkerülhetetlen, viszont szívesen elidőz a kort, a környezetet, a komponistákat és közönségüket jellemző és megelevenítő érdekes, színes részleteknél, kevéssé ismert anekdotáknál, bőségesen idéz levelekből, emlékiratokból, korabeli újságcikkekből. Az olvasó pompásan szórakozik, és talán csak utólag eszmél rá, hogy mennyi mindent tanult közben. És korántsem csak azt, hogy hogyan akarta Händel kidobni az ablakon az ünnepelt szoprán énekesnőt, aki nem a kotta szerint énekelte az áriáját; hogyan pattant Berlioz a zenekar élére és mentette meg Requiem-je előadását, amikor a karmester a döntő pillanatban a tubákos szelencéjével foglalatoskodott; hogy zeneszerző csodagyereknek nem is Mozart volt a legbámulatosabb, hanem Saint-