Kertész Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek múltával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig „ugyanazt a regényt és életet” kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel – és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a folyamatát. A végső kocsma egy olyan könyvterv, amely ha nem is készült el, de mégiscsak megvan. Leginkább talán