Hasznos madarakról falusi nagyanyámtól hallottam először. Az ínséges ötvenes években a leghasznosabb madár számomra nagyanyám jóvoltából a liba volt. Maga nevelte, terelgette, etette, tömte néhány háziszárnyasát, s így karácsonykor libacombot vacsoráztunk és hatalmas libamáj került- terült az ünnepi asztalra. A pesti aszfalt fölött galambok és verebek röpködtek, néha feketerigók, a Gellért-hegy bokros lankáin, itt-ott a parkokban városba tévedt énekes- madarak... A János vitézből ismertem a griffmadarat, tudtam, hogy Petőfi legkedvesebb madara a gólya, idős rokonunknak volt kalitkába zárt pintye, papagája... Mesekönyvemben olvastam Mátyás királyról, akinek a címerét és pajzsát gyönyörű madár, fekete holló díszítette, s talán hallottam vala- kitől a régi magyar mondást is: ritka, mint a fehér holló... Unokahúgomat kisgalambomnak szólította keresztanyám...