A 19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Új Világban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték. Különös, de ez a nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig nincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett. A regény az Ondrok gödrében megismert Árva