„Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott, és az Én, a búbánatos Isten címetviselte. Akkoriban a Kulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munkaszünetében, pihenésképpen, kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését– könnyedén, élvezettel. Csak később, kellő távlatból visszatekintve eszméltem rá,hogy ez a könnyedség és élvezet nem annak volt a jele, hogy ez a minden verejtékeserőlködés nélkül papírra vetett elbeszélés afféle mellékes, jelentéktelen ujjgyakorlatlett volna, éppen ellenkezőleg, ahogy mondani szokás, ebben a műben leltem megelőször önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtőlvaló ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró),ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra isbővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott.”Egy világhírig ívelő pálya kezdetét jelzi ez a csaknem fél évszázados elbeszélésciklus,mely