Cserháti Zsuzsa (Budapest, 1948. június 22. Budapest, 2003. július 23.) Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett magyar énekesnő.Cserhátit mint a 2. popgeneráció egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint Kovács Kati mellett a hazai poptörténet legjobb női torka volt az övé.A 70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a 80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak.10 évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben kezdett el énekelni, pályája azonban csak az 1972-es Táncdalfesztivál után kezdett felívelni (Nem volt ő festő című dal). 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.Legnagyobb slágere Édes kisfiam című szám amelynek a magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa részére, mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá. 1978-ban megnyerte a Tessék választani! ve