Az egész lemezre egyfajta dallamdús nyugodtság jellemző, amely elsősorban a kvintettként felálló zenészek roppant muzikalitásából fakad. Ez a dallamok színes díszítésein túl az egymásra való figyelésben mutatkozik meg leginkább. Dés András (ütős hangszerek), a korong motorja rendkívüli érzékenységgel és dinamizmussal reagál a társak játékára, nagyobb ívekben gondolkodva tördeli a ritmusokat egy-egy szóló hátterében.Ávéd Jánossal (szaxofon) szinte szárnyalnak Oláh kompozíciói, aki mind a tíz témát jegyzi. Ávéd lágy, visszafogott játéka, ha túl nagy feszültségeket nem is teremt, természetes és magától értetődő, mindvégig együtt lélegzik a zene harmonikus dinamizmusával, akár tenor, akár szoprán hangszerén muzsikál.Talán leginkább Cseke Gábor (zongora) teszi a témákban rejlő variációs lehetőségeket igazán feszessé, mindazonáltal a „Valse” és a „Forgiveness” zongoraszólóit olyan téma ismétlések követik.Oláh Szabolcs ismét roppant fantázia-gazdag szerzeményeket komponált - a korábbiak közül