Csillag és szentjánosbogár – szeretni való fények járják be ezt a kötetet. Debreczeny György jól bánik a vers fényeivel, fókuszál, szétszór, részekre bont, szivárványt készít, s ha kell, akár lézerdárdát is. Költészete egyszerre összefoglaló és megújító kísérlet: megtanult mindent, ami megtanulható, s tud mindent, ami sohasem lesz iskolás anyag. A huszadik-huszonegyedik század gyermeke, megszabadult a kötelező poétikai sallangoktól, de benne lélegzik a líra egész múltja, s az a tétova félmúlt és dadogó jelen is, amire még kíváncsi lehet a versolvasó ember. Mindaz, amiben a jövőt sejtheti. Autonóm alkotások, valamint szellemes szó-, mondat-, szakasz- és kép-kollázsok sorakoznak a könyvben, gazdagságuk egyszerre zavarba ejtő és felemelő. Vendégszövegek, átírások, befogadott szavak és kilökött gondolatok állnak össze úgy saját költészetté, hogy a lírai én sohasem szorul háttérbe. Ragyog – mint a fent említett csillagok, vagy a szerényebb bogárkák. Lepődjünk meg, háborodjunk fel: higgyün