A szerző az elmúlt száz év történelmi és közügyi eseményeit szembesíti a színház és főként a magyar dráma ügyének gondolataival. Kezdve az 1919. szeptember 30-i stációval, amikor a kolozsvári Magyar Nemzeti Színház Hamlet előadásának nézőit a román katonaság puskatussal zavarta ki saját színházából. Aztán következett Észak-Erdély visszatérése; a szerző külön tanulmányban tárgyalja a Londonba emigrált Szabó Zoltán színházi gondolatait. A bolseviki triptichon című fejezetben az 1945–1960 közötti színházi élet három tragikus sorsú művészét (Déry Sári, Földes Gábor, Gellért Endre) idézi. Újabb fejezetben személyes emlékek és dokumentumok segítségével Illyés Gyula, Hubay Miklós alakját idézi fel, továbbá Tamási Áron eddig ismeretlen dokumentumait illeszti az életműbe, és részletesen feltárja Páskándi Géza utolsó éveit. A közügyi gondolatokkal is áthatott kötet zárófejezete a Vidnyánszky Attilával készült interjú, valamint a Blaskó Péter művészi pályáját összefoglaló beszélgetés. A könyv ném