Vörös Boglárka neve nem cseng ismeretlenül a mai magyar művészeti életben. Magasan képzett zenész, aki nem mellesleg: zenét szerez, tanít, kántorkodik. Most előlépett verseivel, grafikáival is. Sokoldalú tehetség, aki hisz a Múzsák rokoni, testvéri kapcsolatában, és próbálja ezeket átjárhatóvá tenni. Ő még le mer írni olyan szavakat, amelyeket egy – úgymond – kortárs lírikus már igencsak lesajnál. Versei szépek. Valóban szépek, egy olyan korban, ahol ez – urambocsá! – anakronisztikus. Bízunk benne, hogy ez az első kötete jó alap ahhoz, hogy sokoldalúságát a Költészet területén is kiteljesítse. Mert ez a költő – szerencsés csillagállás folytán – zenész is.Figyeljük csak: „Álló béke, törékeny rend, / Halk muzsikával a mennyfele zeng.” (Jahoda Sándor)