NYÍRD KI A FŐNÖKÖD (2014)

NYÍRD KI A FŐNÖKÖD (2014)

Elérhetőség: Nincs készleten

186622
3 290 Ft

Gyors áttekintés

A gyakornok láthatatlan – ez a HR Kft. néven üzemelő bérgyilkoscég mottója. Éppenezért legfeljebb huszonöt éves bérgyilkosokat alkalmaznak, hiszen, aki ennél idősebb,arra már felfigyelhetnek: micsoda balek, gondolhatják, ha ebben az életkorban is méghajlandó gyakornokoskodni. Márpedig a feltűnést mindenképp el kell kerülni. Kuhnbrutális izgalmakat tartogató akciótörténetének elbeszélője, John Lago, a HR Kft. min-den hájjal megkent alkalmazottja, aki az utolsó meló előtt hasznos tanácsokkal fordulaz utódjához, az újonchoz. „Tégy egy szívességet magadnak, nyeld le a büszkeséged,és olvasd el, amit írtam.” „Megbízásaim 44%-át azért tudtam semlegesíteni, mert kivá-ló kávét főzök. Ha ízlik a kávé, a fejesnek gondja lesz rá, hogy másnap is ott legyek azíróasztala mellett.” Lago kézikönyve azonban nem szabályos kézikönyv, éppen sajátügynökségét mártja be. Gyakornok lévén mindent a lehető legprofibban elintéz a válla-latnál, ahova beépült, mégsem igyekszik előrelépni a ranglétrán, ugyanis ő New

Írja le saját véleményét

Ezt véleményezi: NYÍRD KI A FŐNÖKÖD (2014)

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.