„Hogy teheti meg, hogy közvetlenül a választások előtt minden osztogatás és ígéret nélkül ily szigorúan takarékos költségvetést tervez? Ártani akar saját pártjának?” –kérdezte 1989 decemberében Theo Waigel nyugatnémet pénzügyminiszter Németh Miklós kormányfőtől. „Ez az ország érdeke – hangzott a válasz –, és ez minden pártszempontot felülír.” Németh Miklós 1988 novemberétől 1990 májusáig állt a kormány élén. Kezdetben csak a rendszer tágítására törekedhetett, ám 1989 viharos eseményei során a cél már hamarosan úgy fogalmazódott meg, hogy biztosítani kell békés körülmények között az átmenetet, és le kell rakni az eljövendő jogállam alapjait. Németh és miniszterei – a pártállamról leválva, egyedül az ország érdekét szem előtt tartva – vállalták a feladatot. Így a kormányfő 1990 tavaszán, az immár szabadon választott országgyűlés előtt elmondhatta, saját munkájuk gyümölcseként nem keserű, hanem édes szájízzel nyújthatja be kormánya lemondását. A magyarországi emlékezetben megmaradt a „sza