Egyszer volt, hol nem volt… A copfos, ferencvárosi lányka elindul a Mester utcai zeneiskolába, besétál, és beiratkozik zongorára. Otthon talán nem is tudnak elhatározásáról, de ez őt nem érdekli különösebben. Elszántan tekint előre, és amikor közlik vele, hogy már betelt az osztály, elkésett a beiratkozással, egyenesen felmegy az igazgatónőhöz: zenét akar tanulni – azonnal! Az igazgató néni végül – mert valahogy ő sem állja a foghíjas, copfos gyerek átható tekintetét – beleegyezik. Mint a népmesében: így kezdődik az utóbbi negyven év egyik legnagyobb operaénekesének, Marton Évának zenei pályafutása a világháború utáni évek Budapestjén, vörös és fekete politikai háttér előtt. De aki szabadságra és győzelemre született, bátran lépett ki az élet színpadára: a budapesti Zeneakadémia tekintélyes szentélyébe, a Magyar Állami Operaház gőgös tornyai közé, majd a nagy vizekre, a vasfüggönyön túl.