1. Török Ferenc többszörös olimpiai bajnok versenyzőként és edzőként. A verhetetlen BalczóTörökMóna trió vezéralakja. Köztudott, hogy az öttusa öt sportágból áll, úgy volna tehát igazságos, ha minden olimpiai és világbajnoki érmet öttel szoroznánk. Ennek fényében rendkívüli sportpályafutással büszkélkedhet e könyv szerzője és főhőse. Sikereihez nemcsak fizikai képességei, hanem a csavaros észjárása is hozzásegítette. Minek folytán hamar ráragadt a beceneve: Róka.2. Dr. Török Ferenc igen sikeres ügyvéd. Még sportoló korában szerzett jogi diplomát, s rövidebb átmeneti időszak után ügyvédi munkaközösségben dolgozott, majd saját irodát nyitott. Hírneve a szakmájában egyre nőtt, mert az elégedett ügyfelek úgy adták szájról szájra a nevét, ahogyan a népdalok terjednek.3 Török Ferenc (dr.) parlamenti képviselőként és a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány kuratóriumának elnökeként is kitett magáért. Több sport tárgyú jogszabály fűződik a nevéhez.4. Török Feri mozgalmas családfői történetet