"Bitó László, Fischer Iván, Haraszty István, Ilia Mihály, Kornai János, Marton Éva, Végel László.A könyv azokat a neves és nemzetközileg is elismert személyiségeket mutatja be egy-egy portréinterjú formájában, akik 2013-ban megkapták a Hazám-díjat.Gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket ismerhetik meg az olvasók.A XXI. Század Társaság rangos kitüntetését évente heten vehetik át értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként. A díj a feledés elleni emlékezést, valamint példát adó értékeink megbecsülését szolgálja ezzel a könyvvel együtt.A Hazám-díjhoz kapcsolódó kötetet az elmúlt kilenc évben Hovanyecz László, a Népszabadság egykori munkatársa írta, aki a múlt évben, hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt. Pályaművét László Ágnes újságíró, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője folytatja"