Hőségben ágyadon fekszel ruhátlan, /hajad sötét, bőröd kéken ragyog; /moccanni sem merek a szöglet-árnyban, /mert rád terülnek mind a csillagok.„Nem igyekszem megörökíteni személyem, életem, vágyaim, érzelmeim, gondolataim kis szamárfészkét, nagyjából ugyanolyan, mint bárkié. Inkább, ami bennem az alig ismert mélyrétegekből fölfakad, kevéssé személyi, sokkal inkább általános-emberi” – írta Weöres Sándor egyik prózai írásában, s bár úgynevezett szerelmi lírájában is ezt az általános emberit igyekszik kiemelni, mindezt a személyes vonatkozások hitelesítik.E kötet darabjai – nagy részük csak a hagyatékban maradt fenn – az idézett elvek jegyében nem annyira a szeretett nőkről szólnak, mint a szerelem élményéről és magáról a költőtől. A versek szenvedélyessége és szuggesztívitása, keletkezési körülményeik titokzatossága kiváltja azt az érzést, amit Weöres Sándor elérni kíván, hogy olvasóinak „idegei borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben”, a kapott élmény annyira megrázza őket, hogy n