Évek óta ismerem Schvalm Rózsát, a Batsányi-Cserhát Művészkör Arany diplomás költőjét. Bölcsen szemléli a világot, gyűjti, szívja magába annak minden rezdülését, hogy utána megmutathassa az általa tapasztaltakat abban a csodatükörben, amit az olvasó elé képes tartani, tiszta lélekkel, és szeretettel. Több elektronikus könyvet és nyomdai kötete borítóját is elkészíthettük már együtt. Elolvastam minden szerzeményét. Rózsa versei teljesen másak, eltérnek a megszokottól. Nemes egyszerűséggel ír mindenről, de ami a leginkább megfogott, Isten- és Ember kapcsolatáról. Kevesen írnak olyan profi módon, mint ő. Hatalmas tapasztalattal tudja a hatást fokozni, nem erőltetve semmit sem, csak szerényen, kedvesen adva Önmagát. Ha megkérdeznének, melyik a nagy kedvencem tőle? Nehezen tudnék rá válaszolni, de a minap elidőztem az egyik versén, s abból is az egyik strófán. Ez a versszak nagyon megfogott:„A hit a legdrágább kincs,mit meglelhet az ember.Fénylőbb a gyémántnál is,beragyogja a lelket.”Ilyen