Évtizedek óta hajtogatjuk, hogy a magyar líra nagy öröksége milyen nyűgözően hat az újonnan színre lépőkre, de ez a szólam igazán csak a kétezres években vált aktuálissá. Az irodalom mostanra vesztette el polgár(i elő)jogait, s akik a gyökeresen megváltozott közegben megszólalnak, az unalmas, tét nélküli epigonizmust csak a nyelv rendkívül kockázatos, radikális útkeresésével kerülhetik el. Ilyen fajta hang k.kabai lóránté, akinek az elmúlt években írt versei következetesen és egyre intenzívebben közvetítik ezt a nyelvi munkát. A nyelv kíméletlen vizsgálata persze a személyiség kíméletlen analízisével párosul. Öntetszelgés és önsajnálat nélküli líra az övé – épp így és ezért megrendítő, avíttasan merem írni: szívhez szóló. Reményi József Tamás