Megannyi konfliktus jellemzi Szántó T. Gábor, költő, író, szerkesztő most megjelent új verseskötetét: nyelv és tudat, a civilizáció és az ösztönök viaskodása, a huszadik századi traumák személyiségünkbe ivódó, kínos emléke, a diaszpóra- és kisebbségi sors. Ez a sokszólamúság jellemzi a kötet verseit, melyek az érzékiség, a szerelem, a vallás, az individuális és a népi lét, az elnyomás, az idegenség, a nemzedéki konfliktusok és az összemberi halandó sors egymásba játszó témáit vonultatják fel és a kifejezés korlátait feszegetik. Nem kisebb a tétje Szántó T. Gábor verseinek, mint hogy található-e érvényes nyelv, melyen a szüntelen ellentmondások között élő ember megszólalhat, és gyötrő dilemmáit is néven nevezheti. Találhat-e olyan nyelvet, mely híd a hagyományhoz, a szűkebb és tágabb emberi közösséghez, ám egyúttal félreérthetetlenül a modern kor és az ember saját, személyes nyelve, melyen önmagát megfogalmazhatja.