„Mindenki tudta, hogy valaminek történni kell. Az újságok is megírták.”A nápolyi kisemberek színes, kedélyes életét némileg megváltoztatja, hogy az 1940-es évek végén valahonnan Kelet-Európából menekültek érkeznek ide, köztük egy titokzatos pár, a „szellem embere” és élettársa. A férfi végül öngyilkos lesz, s e tettének okait kutatják a pap, a rendőr, a hatóság képviselői. Az 1957-ben írt regényben, mely valójában rejtett önvallomás, Márai arról szól, miért is érezte úgy, hogy el kell hagynia hazáját, vállalnia kell az önkéntes száműzetést, bármilyen keserű is az. A San Gennaro vére egyben az európai hagyományvilág hanyatlásának regénye is, melynek lüktető feszültségét a „nápolyi vércsoda” legendájával azonosítja a szerző. A vallomás során Márai lebilincselő képet rajzol a korabeli Magyarországról éppúgy, mint Nyugat-Európáról, az emigráns létről, befogadásról és kirekesztettségről, pártok és eszmerendszerek természetrajzáról.