Az idén 85-ik évét ünneplő Albert Gábor elbeszéléseit olvasva szinte a saját bőrünkön érezzük, átélhetjük azt a várakozást, amely a rendszerváltozást megelőzte. Amikor a „nagy záporok” elvonultak, újra meg újra számvetést kell készítenünk, tájékozódnunk kell. Az elbeszélések alakjai a mában élnek, így vagy úgy, próbálkozásuk olykor sikerrel jár, máskor a mindennapok követelte „alkalmazkodás” kudarccal végződik, de elkövetkezik az a pillanat, mikor a legvégső kérdésekkel is szembe kell néznünk. A szerző tanulmányaiból ismert „szociográfiai és történeti hűséget” elbeszéléseiben egy másfajta, művészi, ábrázolási hűség váltja fel. Ez a jelenségekben is jelképeket láttató ábrázolás teszi felejthetetlenné a Hűvös hajnalok egyetemessé növelt húsvétvárását, a feltámadást sóvárgó vágyat. A válogatott művek második kötetében közreadott hat elbeszélés azt a gazdag és változatos művészi eszköztárat is bemutatja, amellyel Albert Gábor a valóságot megközelíti és értelmezi. Igaz, egyik írásában látsz