MAGYAR SORS (2014)

MAGYAR SORS (2014)

Elérhetőség: Nincs készleten

188209
1 800 Ft

Gyors áttekintés

„A sorsot emberfeletti erők igazgatják, de van egy másik erő is, bennünk, ez is alakítja a sorsot” – írja Márai Sándor.A „Magyar sors” főhőse zsidó iskolába járt, s korán megismerte a megkülönböztetést. Megnősült, házat akart építeni a családjának,de erre nem került sor. Be kellett vonulnia katonának. Elvitték szovjet hadifogságba. Semmit nem tudott a családjáról,gyerekeiről.Kijevben, a házépítésen dolgozva úgy látta, a felesége ott sétál az utcán egy orosszal. Szinte beleőrült a megcsalatás gondolatába. 1946-ban, az első betegvonattal hazatért a lágerból. Itthon szembe kellett nézni a valósággal. Az ország romokban hevert. Megszűnt az ezer éves Magyar Királyság, kikiáltották a köztársaságot, s kezd kiépülni a kommunista diktatúra. A férfi megpróbálja a lehetetlent, felveszi a küzdelmet a sors vad erői ellen. A fordulatos, olvasmányos regény híven követi a történelmi eseményeket, s a realistapróza korszerű eszközeivel, érdekes, különös karakterek felvonultatásával behatol a sokáig tilt

Írja le saját véleményét

Ezt véleményezi: MAGYAR SORS (2014)

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.