„Kacagtunk mind a ketten, hogy olyan harisnyát tett oda halotti ruhának, amelyik csak térdig ér – hogy ne kelljen kínlódni vele. Azt hiszem, mégis érdemes könyveket írni. Könyveket? Miért vétem el? Jó, ha egyet megírsz még.”Polcz Alaine 2002 és 2006 között rögzített naplójegyzetei megrázó erővel beszélnek az öregedésről, a test pusztulásáról, a halálról. A szaporodó fájdalmakat, mindennapi életét, szokásait, azok kényszerű változását, csatáját emlékeivel, jelenével, Istennel olyan közvetlen módon fogalmazza meg, hogy életével és halálával is támogatja mindazokat, akik előtt a meghalás nagy feladata áll.Olyan ez a könyv, mintha csak mellé ülve vagy utazásaira elkísérve hallgatnánk, ahogy humorral és rengeteg kétellyel mesél arról, hogyan néz szembe most ő saját halálával.