BÖLCSŐ A HEGYEK KÖZÖTT (2014)

BÖLCSŐ A HEGYEK KÖZÖTT (2014)

Elérhetőség: Nincs készleten

182246
3 490 Ft

Gyors áttekintés

„Úgy látszik tehát, hogy a székelyek valóban ősi nép Erdély keleti részén; s úgy tetszik az is, hogy nem tévedŹnék nagyot, ha származásukról szólván kabarokra futna a szám.”A Bölcső a hegyek között címmel két könyvet tart kezében az olvasó. Az egyik, a Bölcső és Bagoly már megjelent 1953-ban, azóta több kiadást is megélt. A másik a szülőhely, az onnan való elvándorlás, az oda való visszatérés verses formája, a Bölcső a hegyek között című epikai mű azonban most jelenik meg először. Jószerivel erről még a Tamási életművét jól ismerő szakemberek sem tudtak. Az pedig, hogy az 1949-ben elkészült regény miért nem jelenhetett meg, végképp ismeretlen volt a kutatók és az olvasók előtt. Vermesné Basilides Aliz, Tamási Áron volt felesége őrízte meg a verses epikai változat egy példányát, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az író hagyatékában fellelhető volt ennek kézírásos formája (melynek betűhív másolata jelenik most meg). Itt olvasható több előszó-változat is a tervezett műhöz, a legterjedelmeseb

Írja le saját véleményét

Ezt véleményezi: BÖLCSŐ A HEGYEK KÖZÖTT (2014)

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.