A XIII–XV. századi Franciaországban elsősorban az udvari regények és elbeszélések voltak az udvari eszmék és az udvari szerelem terjesztői, minthogy műfaji adottságaikból következően alkalmasabbnak bizonyultak a változatos kalandokból szőtt cselekmény kibontására, a regény- és novellahősök érzelmeinek, valamint jellemfejlődésének hiteles bemutatására, mint a szubjektív hangvételű, gyakran statikus lelkiállapotot rögzítő lírai versek. A középkori novellaválogatás első darabja az indiai eredetű A kismadár meséje szerencsés módon ötvözi egybe a buddhista bölcsességet a nyugat-európai udvari civilizáció alapelveivel. Az emberi beszéd képességével felruházott okos kismadár és a „földhözragadt” gondolkodású paraszt találkozása valójában a magasabb rendű, lelki-szellemi értékek és a kézzelfogható anyagi javak, s az ezek megszerzésére irányuló szándék szükségszerű szembesülését és kibékíthetetlen ellentétét példázza. A tükörkép című elbeszélésében Jean Renart a kifinomult és invenciózus „szere