"–?Lenyelte a nyelvét – mondta, vagy inkább akarta mondani Ödön, mert alig lehetett érteni szavát. – Semmi kárt nem tett benne a fa, de amint a hátára esett…–?Fel kell metszeni a gégéjét – habogta Fényes elvékonyodó szájszéjjel. – Vedd elő a bicskát!Ödön belesápadt a gondolatba. Mindjárt tudtam, hogy képtelenek lesznek a beavatkozásra. Fényes a szavak embere, Ödön meg… gyáva ahhoz, hogy valakinek indulat nélkül elvágja a torkát. Szájhős, mint a társa.Elvettem Ödöntől a bicskát.Amikor idáig jutott a főerdész, ismét dörömbölni kezdett a szívem. Megrohantak az emlékek. Újra átéltem, ahogy a kitáguló pupillám felé rohan az összezsugorodó világ, és vele együtt az egyre sűrűsödő félelem és fájdalom formájában a felismerés: a léted foglya vagy…! Ha nem tudsz megbékélni magaddal, a világgal sem lehetsz békességben. Elpusztítod hát magadban az így megtagadott világot. Miképpen képtelen önmaga teljes elfogadására Fényes és Ödön is, akikkel kényszerűen összekötöttem az életemet, ám akik a döntő p