„Írásaimban olyan időszilánkokat említek meg, amelyek csak rövid részei a létnek, de nem teljes értékű a kimutatás, hiszen egy személyt nem lehet egy mozdulatból azonosítani. Főként arra akarok utalni, hogy a szereplőket nem minősítésként, hanem mintaként kezelem, épp ezért öltöztettem álruhába őket. Bár így is lesznek, akik magukra ismernek a sorok között, és úgy fogják érezni, mintha fullánkommal beléjük martam volna” – ezekkel a sorokkal ajánlja kötetét a háromszéki fiatal szerző. A kötet erőssége a témaválasztás, ugyanis a szerzőnek van bátorsága szembemenni a nemzedéki divattal és bevallottan önéletrajzi fogantatású emlékezéseiben nagyapja elsüllyedt világát eleveníti fel, sok finom megfigyeléssel, derűs és szórakoztató anekdotikus részlettel, nem feledkezve meg természetesen – hiszen az elmúlt század tektonikus mozgásai közepette alakuló életútról ír – a zord és fenyegető történelmi viszonyokról sem; ugyanakkor írói bátorságról is tanúbizonyságot tesz, mert van ereje szembemenni