HANKY TANÁR ÚR - HALÁLOS KÖD - HOLTEMBER PARTJÁN- W.A. SOR. 33. (2012)

Elérhetőség: Nincs készleten

164839
1 695 Ft

Gyors áttekintés

"A szerző minden valószínűség szerint – az olvasóhoz írott előszóból következtetve – anyagi kényszerűségből indította el a Hanky-füzetek kiadását. Három elbeszélés jutott el annak idején az olvasókhoz, (kizárólag a megrendelőkhöz), „Írta és rajzolta Wass Albert” jegyzéssel, egy-egy külön füzetben. A másik két elbeszélés már hagyatékban maradt, mert a vállalkozás „belefulladt a közönybe”. Hanky tanár úr megérkezése Amerikába, farmerkedése, találkozása a gengszterekkel és egy részeg aligátorral minden bizonnyal személyes élményeken alapul. Az eredetileg angolul írt kalandregénynek a maga idejében igen élénk sikere volt a könnyed lektűrt kedvelő amerikai olvasók körében. A kommunista hatalom szemében szálka emigráns, a nyugaton is majdnem tökéletesen működő román politikai rendőrség, a szekuritaté mindenkor gyilkolni kész pribékjei, fordulatok, ellenségek egymásnak feszülései, kusza cselekményszál – mindez nem hiányzik a szerző eszköztárából ahhoz, hogy kimondja, amit akar: nyílt és nem m

Írja le saját véleményét

Ezt véleményezi: HANKY TANÁR ÚR - HALÁLOS KÖD - HOLTEMBER PARTJÁN- W.A. SOR. 33. (2012)

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.