Szálinger Balázs bábdarabja olyan területen hoz újat az irodalomban és a magyar kulturális hagyományban, ahol már nem remélt újdonságot a legvadabb újraértelmezői lendület sem: a Fehérlófia című hősmesét dolgozza át korszerű nyelvi eszközökkel, rengeteg leleménnyel és a szövegintegritást csöppet sem csorbító kikacsintásokkal úgy, hogy mind a gyermeknézőket, mind pedig a felnőtt befogadókat a jóllakottság (kásával, krumplipürével és kiváló szöveggel való jóllakottság) érzetével tölti el. Fehérlófia elindul és barátai segítségével, majd később egyedül legyőzi a Gonoszt; és természetesen elnyeri méltó jutalmát három, a darab végén eggyé olvadó királylány személyében. Közben szóba kerül a krumplipüré készítésének módozatain túl néhány olyan filozófiai kérdés is, hogy a gyermeki reakciókat megfigyelni kívánó felnőtt néző csak kapkodja a fejét – nem csupán a gondolatok mélységén és kidolgozottságán, hanem a szerző azon képességén is, hogy a kiváló előadás eszközeivel milyen természetes módon