„Szöllős Vera gyerek volt még, amikor szüleivel és nagyszüleivel deportálták. „A nagy utazás” és a családi láger kitörölhetetlen élettapasztalat lett számára. A Soát megelőző, békésnek tűnő, „paradicsomi” időkre azonban – éppen életkoránál fogva – nem igazán emlékezhet. A szorongás és rettegés élményei a szeretet és bizalom élményeivel keverednek […] a reménytelenség és rettenet képeiben újra és újra felragyog egy-egy boldog pillanat. […]Szöllős Vera erőssége a kis, jelentéktelennek tűnő, mindennapi dolgok megragadása. Személyes sorsának egyes elemei vissza-visszatérnek írásaiban: hol tematikusan is megjelenítve a kapcsolatot az elbeszélő és az elbeszélés hőse között, hol pedig csak áttételesen jelezve, hogy kiről is van szó valójában. […]A személyes perspektíva és hang hitelessé teszi a történeteket, melyekkel a kollektív „zsidó otthon” mellett a saját „női otthonát” is megteremti.”Pécsi-Pollner Katalin