A háború történelmet fordított, így aztán Táncos Csuda Mózsi tizenhárom almafája ismét egy tagba került, románba, természetesen, a különlegesen fénylő vörös csillag jegyében, amely ott virított az elvtársak sapkáján, és a Kommandó fölötti hegy ormára is felkerült, hatalmasan, mintegy a világ felett uralkodva. De mert a háború elvitte a disznót, marhát, egyéb jót is, és vörös csillaggal nem lehet jóllakni, Táncos Mózsinak ismét feljött a csillaga, csertifikátos vadőr lett, a nép nevében, és mindezért csak heti egy őzzel kellett a komisszár kedvében járnia. Ez látszatra végtelenül egyszerű képlet, de az élet komisz-ár, néha túlbonyolítja a dolgokat. Ez történt jó ideig a magát becsületesnek tudó székely emberrel is, mert bizony nehéz a kiszámíthatatlanban boldogulni. Különösen, ha az illető a sanyarú életet hozó kitelepítés sorsára jut, s idegen földön kell megtapasztalnia, mitől lett azzá, ami – vagyis székellyé. S ha az idegenbe csak egy almafa-csemetét sikerült magával vinnie a hazaib