„Az emberi lélek tele van szenvedélyekkel; csordultig tele – hogy egy újabb elcsépelt kifejezéssel éljek -, ám ez a szerencsétlen lélek, melynek természetes romlottsága éppoly nagy, mint váratlan, szinte hihetetlen képessége a jóságra és a legdicsőbb erényekre, bővelkedik ellentmondásokban, amelyek lehetővé leszik hogy e túláradó szenvedély egy részét rosszra használja. A lélek azonban soha nem érzi úgy, hogy teljes egészében eladná magát. Önhittségében megfeledkezik arról, hogy olyasvalakivel játszik, aki ravaszabb és erősebb nála, és hogy a Rossz Szelleme, ha csak egyetlen hajszálát nyújtja is neki, nyomban megkaparintja az egész fejét. A látható természet látható ura (az emberről beszélek) a gyógyszerészet, az erjesztett italok révén akart tehát mennyországot teremteni, hasonlóan ahhoz az eszelőshöz, aki vászonra festett és tartóvázra erősített díszletekkel próbálja helyettesíteni a valódi bútorokat és az igazi kerteket.”