Látni és rajzolni is velünk, tőlünk, felnőttektől tanul a kisgyerek. Miközben rögzíti amit (és ahogyan!) lát, néha döbbenetes kifejező erővel közli gondolatait, érzéseit, fogalmazza meg „közérzetét a világban”. Ezeket a magánemberi élmémyeimet szerettem volna közösségi élménnyé kiáltani három évtizeddel ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy Gyermekvilág trilógiát írok. „Tegyük szellemi élményünkké a gyereket!”, hangoztatom azóta, már nem csupán apaként, hanem íróként, szerkesztőként, aki gyerekek ezreivel, tízezreivel írtam-rajzoltam-meséltem közösen. A hazugság forradalma (a kisgyermek és a valóság) a mese születését járta körül, a Ribizlikávé (a gyermek nyelve és világa) a szavakból épített világ sziporkázását mutatta fel, a Láss csodát! pedig a gyermekrajzokban tetten érhető „értelmi és érzelmi látást”, a rajzban-gondolkodást vizsgálja. (Szávai Géza)