Miközben még mindig vannak szépirodalmat faló könyvmolyok a környezetünkben, a többség szabadidejében inkább valamilyen digitális eszköz mellett találja meg szórakozását. Amikor néhány évvel ezelőtt egy hetedikes csoportot kaptam, rögtön elhatároztam, itt az idő, hogy bebizonyítsam, amiről addig csak prédikáltam. Ráadásul az alanyaim teljes mértékben megfelelőek voltak ehhez, mert a 14 gyerekből mindössze egy vallotta magát olvasónak, a többiek saját elmondásuk szerint soha (!) nem olvastak kedvtelésből. A program neve: Dobj el mindent, és olvass! A játék gyorsan kedvelt lett. Nem vagyok naiv, tudom, ezek a diákok az iskolából hazaérve még mindig előbb nyúlnak a távirányító vagy a számítógép után, mint könyvhöz. De a viszonyuk a könyvekhez, az olvasáshoz megváltozott. Remélhetőleg életre szólóan - vallja a szerző, aki ebben a kötetben közel húsz év tapasztalatait gyűjti egybe.