Henri Michaux valamikor az 1920-as évek közepén látta először kiállítva Paul Klee rajzait és festményeit. Az élmény meghatározta festői indulását és egész későbbi alkotói pályáját. Több mint húsz év elteltével, a második világháború – s immár a svájci festő halála – után rendezték meg az első nagy, Klee művészetének szentelt párizsi kiállítást, aminek Michaux különösen érzékeny szemű tanúja volt. A kettejük közötti szellemi rokonság, az alkotói szabadság – legyen az irodalmi vagy képzőművészeti – hitének és vállalásának ismételt felfedezése nem maradt benne visszhangtalan. A magát a vonalak és jelek rabjának valló Michaux Klee hol játékosnak, hol komornak tűnő, de mindig szabadon mesélő vonalrajzaiban ismert önmagára. Ebből a találkozásból született meg rövid írása, a Vonalkalandok, amit Paul Klee tizenöt rajzával illusztrálva adunk most közre.