Szilágyi Sándor minden intézményi háttér nélkül követte a maga daimónionját, s majdhogynem véletlenül találkozott össze majd’ húsz évvel ezelőtt nagy témájával, a fotóművészettel. 2007-ben-ben ebből a szenvedélyből született meg a magyar neoavantgárd fotó történeti feltárásának és értelmezésének korpusza, amelynek hatalmas összegyűjtött anyagát nagyvonalúan bocsátotta közre és engedte át más lehetséges értelmezéseknek is. Most valami hasonlót tett az elmélettel. Összegyűjtötte, ismertette és elfogulatlanul, gyakran kritikusan interpretálta a fotóesztétika legfontosabb dokumentumait. Itt vannak, együtt vannak, egy kötetben vannak – az olvasó pedig eldöntheti, hogy mire használja ezt a hasznos könyvet: tájékozódásra, követésre, vitára.