A Biblia, amely a zsidó és a keresztény vallás szent könyve, európai kultúránk alapja. Ezért akár hívőnek, akár ateistának vallja magát valaki, szüksége van a Biblia ismeretére. Egyrészt azért, mert a hétköznapi életben számtalan olyan kifejezéssel találkozhatunk, amelynek a Biblia a forrása például ha valakire azt mondják, hogy krisztusi korban van, akkor azt értik alatta: harminchárom éves. Másrészt alapvető bibliai ismeretek nélkül számos művészeti alkotást nehezen értenénk meg többek között a reneszánsz korának géniusza, Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című falfestményét. Éppen ezért ennek a könyvnek az a célja, hogy segítsen eligazodni a Biblia világában. A legismertebb ó- és újszövetségi elbeszéléseket tartalmazza, a világ teremtésétől a zsidó nép történetén, Jézus életén keresztül egészen az apostolok tevékenységéig. Helyet foglal benne a Jelenések könyve, az Újszövetség gyakran és többféleképpen értelmezett, rejtélyes olvasmánya. Emellett kiadványunk olyan ismereteket is k