A reformkor és az első világháború között több tízezer magyarországi zsidó döntött úgy, hogy elhagyja ősei hitét és áttér valamelyik keresztény vallásra. A nyelvében és kultúrájában fokozatosan magyarosodó zsidóság körében mutatkozó vallásváltásoknak a korábbi időkhöz képest roppant mértékű megnövekedése paradoxnak tűnhet, hiszen ugyanezen időszakban a zsidó felekezethez tartozással járó hátrányok jelentősen csökkentek. A dualizmus végéig uralkodó liberális nacionalizmus értelmében az ország 1867-ben egyenjogúsított izraelita honpolgárai a magyar nemzet teljes értékű tagjaivá válhattak, a nyelvükben, kultúrájukban és érzelmeikben elmagyarosodottak azzá is lettek. Magyarként való elismerésük és társadalmi befogadásuk feltételekkel járt, de megkeresztelkedésük ezek között nem szerepelhetett, „zsidóság” és „magyarság” elméletben harmonikusan illeszkedett össze, rendeződött egymás mellé. Mégis: az első világháborúhoz érve a zsidók a gazdasági, és még inkább a politikai és kulturális életbe