Bél Mátyás (1684–1749), a jeles történész-nyelvész-földrajztudós az 1720-as években óriási vállalkozásba fogott: Magyarország vármegyék szerinti földrajzi-történeti ismertetésébe. A műhöz nem minden esetben sikerült összegyűjtenie a megfelelő mennyiségű anyagot, hiszen lakóhelyéről, Pozsonyból igencsak nehéz volt a messzi Baranya, Békés vagy éppen Szabolcs vármegyéről információkat szereznie. Ung vármegyével azonban szerencséje volt: egy helyi birtokos, Pálóczi Horváth Ádám sietett a segítségre, és egy valóságos kis vármegyeleírást állított össze Bél számára, mégpedig annak kritériumai szerint. Ezt dolgozta át, s egészítette ki saját történeti kutatásaival, adataival, tapasztalataival a kiváló pozsonyi tudós, s az egybe gyűjtött anyag így egy adatgazdag s egyben választékos, barokkos szépségű művé alakult át. A leírásból megismerhető a helyi népesség életmódja – amelynek bemutatása túlmutat a sablonokon –, de anekdoták, hiteles néphagyományok, népmondák is színesítik a szöveget. Emelle