Haraszti György doktorált vegyészmérnök (1973), számítástechnikai szakértő, történelmi tanulmányait a müncheni Ludwig-Maximilian Universitäten (19741975) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (19791982) végezte. A középkori és kora újkori magyarországi zsidóság történetéről írott PhD-értekezését 2004-ben védte meg az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen (OR-ZSE). 1982-től Budapest Főváros Levéltára munkatársa, 1987-től két megszakítással a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének (2012-től MTA BTK TTI) (fő)munkatársa, jelenleg ny. tudományos tanácsadó. 19921997 között az Amerikai Alapítványi Iskola főigazgatója, a Zsidó Levéltár vezetője (19951997), a Budapesti Európa Intézet ügyvezető igazgatóhelyettese (19992001). 1998 óta az OR-ZSE oktatója, 2005-től tanszékvezető egyetemi tanára, 2012-től Doktori Iskolájának vezetője. 2011 óta a Holokauszt Emlékközpont közalapítványának kuratóriumi elnöke. Fő kutatási területe a magyarországi zsidóság története, valamint a két