A magyar költő című, 1827-ben írott Vörösmarty-vers a szerző eposzi költészetének anyagát adó, tettekben gazdag nemzeti múltat olyan szebb időként határozta meg, amellyel a jelenkor már a műfajon keresztül sem képes kapcsolatot teremteni. A kötet főleg a hősi epika haŹgyoŹmányŹegyütŹtesének a címbeli többes számmal is sugallt belső formálódását, szemléleti változatokat jelentő kontúrjait vizsgálja. A Toldy Ferenc nyomán Vörösmarty epikus korszakaként meghatározott pályaszakasz (1822–1831) olyan fontos, a nemzeti irodalom, a magyarországi romantika és az őstörténet szépirodalmi alakulástörténetére nézve is nagy jelentőséggel bíró szövegeket tartalmaz, mint a Zalán futása, A Délsziget, a Magyarvár vagy a hosszú ideig Vörösmarty legjobb epikus alkotásának tartott A két szomszédvár. Az említett művek értelmezésével párhuzamosan a könyv feltárja a hagyományozódás sokrétű, recepció- és kiadástörténeti, sőt jogi kontextusát. A kötet az időszak határpontján megjelenő, az epikus anyaghoz időjel