Eljövendő századok történészei bizonyára fejcsóválva vennék tudomásul, ha korunkról csupán néhány közlekedési és utcanévtábla, köztéri szoborfelirat, vagy házak falára illesztett emléktábla alapján kellene véleményt alkotniuk. Márpedig az ókori történelemmel – mutatis mutandis – majdnem hasonló a helyzet. Az antikvitás írásbeliségének alapját a papirusz és a pergamen jelentette, s ezek a törékeny íróanyagok csaknem teljes egészében és visszavonhatatlanul elpusztultak. Amiben mégis sántít a hasonlat: az ókorban óriási szerepük volt a kőbe, bronzba, fába vésett feliratoknak, mint médiumoknak. A rómaiak idejében csaknem olyan szerepet töltöttek be, mint a mai fényreklámok vagy óriásplakátok. A zsidóság mindig is ellentmondásos viszonyban állt az őt körülvevő görög–római kultúrával. E kötetben azt vizsgáljuk, mennyire használták ki a felirat-médium adta lehetőségeket, mi volt ezekkel kapcsolatban az elméleti és gyakorlati hozzáállásuk. Kutatásunk fókuszában tö