„Míg magyarul olvasnak utódaink, a legnagyobbak közt tartják számon őket, Weörest mint a szférák, a végtelen kozmosz énekesét, Kálnokyt pedig mint a sorsába, egzisztenciális létébe vetett ember tragikus látomásainak dalnokát. Csak azért nem mondom az elfogulatlanságra törekvő Kálnokyval, hogy közülük Weöres a nagyobb formátumú, egyetemesebb poéta, mert tudom, ezt Weöres elhárítaná: ars poeticáinak egyikében áthúzta a NAGYSÁG szót, s mindig becsülte, szerette Kálnokyt. Én egyforma szeretettel gondolok mindkettejükre, s ennek az érzésnek ellenállhatatlan befolyása alatt, de a szakszerűség igényével tanulmányoztam és tanulmányozom műveiket.”/Alföldy Jenő/