"Zsávolya Zoltán tanulmánykötete magától értődő természetességgel helyezkedik bele a (poszt)modern irodalomfelfogás vonatkoztatási rendszerébe, ugyanakkor nem éppen kritikátlanul, főleg pedig nem reflektálatlanul. Kritikát gyakorol, reflexiót hajt végre önmaga (lehetséges) anyagán is eleve az által, hogy szelektál: negyedszázad irodalmi kutatásaiból, a szerző korábban máshol már publikált értelmező írásai közül válogat. S ha nem is mindjárt valamiféle, éppen e könyv céljaira kialakított, külön koncepció mentén, mégsem csak úgy véletlenszerűen. Ugyan a mostani gyűjtemény nem rendelhető szoros kizárólagossággal az irodalomtörténész egyik kiemelt kutatási területéhez (germanisztika, avantgarde-vizsgálódások, XX. századi magyar irodalom) sem, mindazonáltal érdemes felfedezni sajátos ívét, amely a kortárs magyar költészeti, illetve elbeszéléstechnikai jelenségektől a két világháború környéki prózaírásunk teljesítményei felé hajlik vissza, egyszersmind „nőirodalmi” fókuszt nyitva, azaz – Les