Kötetünk szerzői elsősorban régi könyvekkel és kéziratokkal foglalkoznak, ezért ahogy a címe (Források és hagyományképek) is jelzi, a tanulmányok középpontjában a forrásoknak a kutatásban betöltött alapvető szerepe áll. A források használatával, értelmezésével szoros kapcsolatban vonul végig a köteten egy másik fontos gondolat, a latin és a magyar nyelv szerepe a régi magyar irodalomban, e két nyelv egymáshoz való viszonya, a latin–magyar kétnyelvűség, ami a magyar művelődést egészen a 18. század végéig jellemezte. A latin és magyar nyelv viszonyával hagyományosan főként a 18. század végének megélénkülő magyar nyelvű tudományos könyvkiadása, illetve ezzel összefüggésben a nyelvújítás korai szakaszának vizsgálata kapcsán szokás alaposabban foglalkozni, azonban ennek előzményei jóval régebbi időkig nyúlnak vissza, a korábbi időszakok magyar nyelvű, illetve magyarországi kiadványainak vizsgálata éppen ennyire érdekes lehet, miként ennek ellenpontja, vagyis az a tény, hogy a 18–19. század