A 20. század vége és a 21. század eleje – a reneszánsztól induló hagyományokon keresztül – rendkívüli mértékben kitágította az ember időélményét, és közvetlen közelbe hozta a föld egymástól távol eső pontjainak és civilizációinak kultúráját. A fokozatos bővülés – a századok idő- és hagyomány-nyitogató tapasztalatait magába oldó szemléleti átalakulás az irodalomban és tudományában is lezajlott. Ebben a könyvben – az előző kutatásokat kiegészítve és folytat-va – a 20. századi magyar irodalom társadalomelemző modelljeibe ágyazódó antropológiai orientáció kap elsősorban hangsúlyozást. Krúdy Gyula, József Attila, Szécsi Margit, Nagy László, Szilágyi Domokos, Ratkó József, Csoóri Sándor, Lázár Ervin és mások műveiben a szemléleti szférák változó és hullámzó módon történő fontosabb egybekapcsolódási módoza-tait keresi; a századelőtől (Krúdy, Móricz, Tamási, Illyés) a századvégig (Ágh István, Sütő András, Szőcs Géza) kiemelt portréiban fogja át a magyar irodalom effajta törekvéseit.