E könyv címe a szerző korábbi levélesszé-gyűjteménye, a Bábeli adományok folytatását ígéri. „Bábel” értelme Suhai számára nem meríthető ki az egekbe törő ember büntetésének magyarázatával. Isten a nyelvek „összezavarásával”, a többnyelvűséggel lehetőséget is adott: a párbeszéd, a szóértés lehetőségét. A kinyilatkoztatás eme olvasatával Suhai mintha birtokába jutott volna valami titoknak, amiből (a beszélgetés létteremtő funkciójából) írásai formáját, a levélesszé műfaját is eredezteti. (Levelezéseit, dialogikus gondolatfutamait, logikai levezetéseit.) E kötetében azonban, szemben az előzővel, a dialógus elvi lehetőségeinél nagyobb hangsúlyt helyez ezek mindenkori feltételeire: az „adottságokra”. Többnyire az irodalmi, de néha akár a politikai közeg szemléjével is. Fenntartva ugyanakkor a kapcsolatok megtartásának és építésének eredendő törekvését, melyet esetenként a választott műfaj fiktív terének bemutatásával is szemléltetni óhajt. Egyik költőbarátjának írja: „Ami […] a mikesi utalá