Egon Friedell rendhagyó krónikájának negyedik kötete a 18. század európai történelmének nagy vonulatait ismerteti a tőle megszokott rendkívüli tárgyi tudással, lélektani érzékkel és írót megszégyenítő megjelenítő erővel, szórakoztatóan. Ez az a század, amikor - Descartes nyomán - végérvényesen a gondolat, a józan ész, a logikus ráció veszi át az uralmat a vallási dogma felett: ez a kor - a felvilágosodás és klasszicizmus százada - a bölcsője egész modern világképünknek, amely egyes-egyedül a tudomány állításait és kritikai kételyét ismeri el tekintélynek. Ám nem lehet fény árnyék nélkül, ez Cagliostro és Casanova százada is, a szélhámosoké, akik nem az új tudományos eredményekben, a ráció hatalmában, hanem inkább a tömegek mágia és babona iránti fogékonyságában bíznak. Ekkor fedezi fel Winckelmann a világ számára a klasszikus görög kultúrát, és ekkor társalog az angyalokkal a misztikus Swedenborg. Ekkor vezeti vissza Rousseau a `túlcivilizált` embert a természet ölére és ekkor ül diada