A történet valamikor az elmúlt évszázad utolsó éveiben kezdődött, amikor a Műemléklapban először jelentek meg Nagy Gábor műemlékvédelemmel kapcsolatos cikkei. A visszatérően „nem is tudom” címmel kezdődő írások enyhe bizonytalanságot sejtető felütése valahogy különösnek hatott akkoriban, a műemlékes szakma chartákkal körülbástyázott magabiztos világában. Az egyre sokasodó cikkek első sorozata 2002-ben jelent meg kötetbe rendezve, amit 2007-ben követett a második, amikor is már jól érezhető volt, hogy a „nem is tudom”-ban kifejeződő sok kicsi kérdőjel bizony érzékeny kijelzése a műemlékvédelem szaporodó kérdéseinek, kételyeinek, belső problémáinak. Végül eljutottunk a máig, a harmadik kötetig, amelyben a „nem is tudom” már nem is kérdés, hanem állítás, egy megzavart és önmagában is megosztott szakma állapotjelzője lehet. E folyamat követése akár szomorú is lehetne, ha az írások szigorúan szakcikkek lennének, de hál’ Istennek ennél többről van szó. Örökségvédelem kapcsán az építészet, tá