RÁOLVASÁSOK I-II. KÖTET (2014)

RÁOLVASÁSOK I-II. KÖTET (2014)

Elérhetőség: Nincs készleten

189497
8 400 Ft

Gyors áttekintés

A magyar ráolvasások most megjelenő két kötete (A és B) jelentősen kibővített új kiadása az 1985–1986-ban az MTA Könyvtárának kiadásában megjelent, ma már szinte hozzáférhetetlen szöveggyűjteménynek. Az anyag gyarapodása elsősorban az elmúlt két évtizedben a határainkon innen és túl egyaránt intenzívebbé vált gyűjtőmunkának köszönhető: különösen a székelyföldi és moldvai anyag gazdagodott jelentősen, de a magyar ráolvasások térképének némely fehér foltját kárpátaljai, bácskai gyűjtések is segítettek eltüntetni. A történeti anyag is több mint kétszeresére szaporodott az első szöveggyűjtemény óta, a budapesti és kolozsvári, marosvásárhelyi archívumokban őrzött nemesi családi levéltárak, receptkönyvek, kincskereső varázskönyvek adataival, és nem utolsósorban a boszorkányperek újonnan feltárt dokumentumaiban fellelt átok- és ráolvasásszövegekkel.Gyűjteményünk első, „A” kötete a ráolvasások 19–20. századi, néprajzi gyűjtésekből, valamint kéziratos feljegyzésekből származó anyagát mutatja be

Írja le saját véleményét

Ezt véleményezi: RÁOLVASÁSOK I-II. KÖTET (2014)

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.